Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


>>OLIMPIA<<

Hello! Remélem,hogy tudjátok,de most az egészen 28 napig tartó Olimpia folyik!(: Várhatóan egymilliárdan nézik majd az olimpia megnyitó ünnepélyét július 27, 2012 - Becslések szerint egymilliárd ember fogja a televízíón keresztül figyelemmel kísérni, azt ahogy II. Erzsébet királynő ma este magyar idő szerint este tíz órakor megnyitja a 2012-es londoni olimpiai játékokat. A titkokkal övezett ünnepélyes megnyitó költségvetése 27 millió font . Azok az atléták akik Londonba érkeznek távol kell tartani magukat az olimpiai parktól, egy darabig, mivel az még nem készült el. Kevesebb, mint két hét van az olimpia 2012 megnyitásáig, de eddig a fő park nagy része építkezési terület és a nemzeti csapatok, akik már holnap elfoglalják a helyüket az olimpiai faluban távol kell maradniuk a parktól. Az egyik csapat kapitány szerint: “Meg lett nekünk mondva, hogy az Olimpia park nem nyílik ki július 23.-ig. Ez egy héttel később van, mint ahogy az elvárható lenne. Legalábbis ezt mondták nekünk az építkezések miatt.” Komoly problémák vannak a G4S biztonsági szolgálatnál is, hiszen nincs elég emberük a feladathoz és előfordulhat, hogy az alkalmazott őrök, biztonsági szolgálatosok egy része nem beszél angolul vagy nem eléggé képzett beszédügyileg. Persze azt állítják, hogy komoly válogatón mentek keresztül, de ez a teória kezd megdőlni. A G4S megbízott állítása szerint 50 millió fontos plusz költségre kell számítaniuk, amire nem számítottak, de arra a kérdésre, hogy az őrök tudnak-e beszélni angolul, nem tudott válaszolni. Körülbelül 30 csapat 1000 atlétája foglalja el hamarosan az őt megillető rezidenciáját a jövő hét elején. A mellette található Olimpiai park pedig nem áll még rendelkezésre úgy, hogy a hétvége felé az atléták száma elérheti az 5000 főt is. Több, mint 40 csapat kapitánya találkozott pénteken az olimpiai faluban és meglepődve vették észre az olimpiai park problémáit. Az olimpiai park amely helyet ad az atlétika, úszás, jégkorong, kerékpározás és más sportoknak még hivatalosan építési területként van nyilvántartva. A biometrikus(biztonsági ellenőrzések, azonosítások) tesztelések csak pénteken kezdődnek meg. A közreadott információ szerint a csúszást a kellemetlen, esős időjárás okozza. :]] A további friss hírek: Augusztus 5.